Baross az Erasmus+ programjában

Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz?

Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk lehetőséget kapott arra, hogy az egyik projekten magyarországi résztvevője legyen.

A projektre 6 országból összesen 62 fiatal érkezett. A 6 részt vevő ország Csehország, Észtország, Románia, Szlovákia, Spanyolország és Magyarország volt. Az eseménynek Szlovákia, azon belül is Počúvadlianske Jazero - magyar nevén Bacsófalva – adott helyet. A projekt 12 napig tartott az utazással együtt, a „workshopok” 2018. október 9.-től 18-ig kerültek megrendezésre. A projekt neve Youth Draw Stories volt.

Nagyon sok jó tapasztalattal tértünk haza. Egy örök emlék marad számunkra ez a szűk 2 hét. Barátságokra tettünk szert több európai országban, amit a jövőben bármikor kamatoztathatunk. Hatalmas élmény volt különböző nemzetiségű emberekkel találkozni, ismerkedni és közben az angoltudásunk is rengeteget fejlődött.

Beszámolót készítette: Nyüsti Anikó, angol nyelvtanár