„Határtalanul” – Erdélyben

„Határtalanul” – Erdélyben

 

Miskolci SzC Baross Gábor Szakgimnáziuma –
Gábor Áron Szakképző Líceum Kézdivásárhely
2019. május 12-16.

 

2019. május 12-én elindultunk erdélyi kirándulásunkra, amit már január óta mindenki izgatottan várt. A 9. évfolyam osztályaiból szerveződött a csapat hat kísérő tanár felügyeletével. Vasárnap reggel indultunk Miskolcról. Az utazás előtt felkészültünk a látnivalókból, és persze fontos volt, hogy újra találkozzunk a kézdivásárhelyi diákokkal. Velük megismerkedtünk még az út előtt, így izgatottan vártuk a találkozást a testvériskola diákjaival.

Utunk első állomása Nagyvárad volt. Itt megtekintettük a főtér szecessziós épületeit, a káprázatos Fekete Sas palotát, a Szent László templomot, majd átkeltünk a Körös folyón átívelő hídon, hogy eljussunk az irodalmi emlékhelyekre: Ady Endre kedvenc kávéházához, a színházhoz és a híres Holnap társaság szoborcsoportjához. Nagyváradi sétánk után Torockó felé vettük az irányt. Hosszú volt az út, de a látvány mindenért kárpótolt minket: megérkeztünk a híres Tordai-hasadékhoz. A természet csodája ez a hely, és különös legenda is kapcsolódik hozzá. Az Arany-patak völgyén keresztül jutottunk el a tordai sóbányába. Én már jártam itt korábban, mégis élvezetes volt a látogatás minden perce. Nemcsak az értékes só bányászatáról lehet itt megtudni mindent, de kiváló hely a szórakozásra is. Sikerült sok mindent kipróbálnunk.

Első szálláshelyünk a meseszép Torockón volt. Itt még a nap is kétszer kel fel, amit igyekeztünk hajnalban megtapasztalni a Székelykőnél. Városi fiataloknak különleges hely egy ilyen hagyományőrző kis falu, ahol évszázadok óta szinte ugyanolyan módon élnek az emberek. Megható, mennyire ragaszkodnak szülőföldjükhöz és hagyományaikhoz. Már itt megtapasztaltuk, hogy vendéglátóink kicsit másképp használják a nyelvet. Szokatlan volt és érdekes. Mint minden más is.

Másnap Segesvár volt az úti cél. Itt megtekintettük az óvárost, ahol meglepődve tapasztaltuk, milyen sok turistacsoport volt kíváncsi erre a helyre. Nem csoda, hiszen a világörökség része. Valóban nagyon hangulatos volt az egész városrész, a diáklépcső, a kézműves céhek régi táblái, az épületek stb. Innen Fehéregyháza felé indultunk, ahol megemlékeztünk a segesvári csatában eltűnt híres költőnkről, Petőfi Sándorról. Tiszteletünk jeléül szalagot tűztünk az emlékhelyen lévő szoborra. Különös érzés, ha eljutunk azokra a helyekre, amiről korábban csak a tankönyvekben olvastunk vagy órán hallottunk.

Este értünk Kézdivásárhelyre. Útközben megcsodálhattuk a gyönyörű tájat, de azért már mindenki a találkozót várta. Nem csalódtunk a vendéglátásban. A testvériskola tanárai, diákjai mindent megtettek, hogy mi otthonosan érezzük magunkat. Gazdag programot szerveztek nekünk.

Együtt indultunk másnap Törcsvár felé, amit a helyi legenda szerint Drakula gróf kastélyának tulajdonítanak. Izgalmas hely volt, különös épület, sok-sok lépcsővel, érdekes sztorikkal. Innen a látványos Peles-kastélyhoz vettük az irányt, ami Sinaia településen található. I. Károly román király építtette 1873 és 1914 között. A kastély neoreneszánsz stílusú és Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke. A nap utolsó állomása a szintén történelmi nevezetességű Brassó városa volt. Itt nem hagytuk ki a híres Fekete templomot, a kontinens legvékonyabb utcácskáját, és a többi látnivalót sem. Nagyon érdekes volt ez a nap, hiszen itt már együtt voltunk a vásárhelyi barátainkkal. Az esti programot is ők szervezték.

Az utolsó közös napunk is szép emlék marad: együtt fedeztük fel a várost, elkészítettük a közös projektet, rengeteget fotóztunk, jól éreztük magunkat. Az iskolába visszatérve még volt egy közös éneklés, okleveleket kaptunk és persze eljött a búcsú ideje. Túlzás nélkül mondhatom, hogy nagyon nehéz volt elválni a barátainktól. Rövid idő alatt a szívünkbe zártuk egymást.

Utolsó szálláshelyünk Korondon volt, a híres kézműves faluban. Előtte még megálltunk a Nyergestetőn is, majd tiszteletünket tettük Tamási Áron sírjánál Farkaslakán. Pompás szállásunk volt Korondon, sőt még megismerkedtünk egy helyi mesterrel is, aki megmutatta nekünk, hogyan kell megmunkálni a sót. Vásároltunk ajándékokat a családtagoknak, összecsomagoltunk és készülődtünk haza.

A hazafelé tartó utolsó pontja Magyarország és Erdély egykori történelmi határa, a Király-hágó volt. Itt intettünk búcsút Székelyföldnek és ennek a feledhetetlen kirándulásnak.

Élményekben gazdagon tértünk haza, fontosak maradnak az új barátok, lesz mit mesélni otthon… Szeretnénk köszönetet mondani a lehetőségért, és nagyon várjuk a folytatást!

 

Az élménybeszámolót készítette:
Drótos Kinga a 9.C osztályból
Segítői:
Kósa Róbert
Blach Tamás
Haluska Zoltán
Lakatos Krisztina
Rontó Zoltán 9. A